A tegnap egy kicsit hosszúra sikerült a bejegyzésem, és már késő is volt, ezért úgy gondoltam, hogy ma folytatom egy kicsit a tegnapi gondolatot. Nem kell félni, nem lesz hosszú, csupán egy történet jutott eszembe, amit hallottam valahol.
Egy kis faluban volt egy szép régi templom. Nem volt cifra tornya, sem festett üvegablakai, csupán egy felirat volt olvasható a bejárat fölött: "A megfeszített Krisztust prédikáljuk". És valóban így is volt igaz, rendületlenül hirdették bent Isten evangéliumát. Teltek az évek és futónövény elkezdett nőni a bejárat mellett. Ahogy egyre nőtt, kezdte körbefonni a bejáratot, eltakarva a felirat első szavát. Most már csak az volt olvasható, hogy Krisztust prédikáljuk. És mintha ehhez igazodtak volna bent a tanítások is, már nem a megfeszített Krisztust prédikálták, hanem csak Krisztust. Ahogy egyre múltak az évek, a növény még jobban terjeszkedett és már csak egy szó volt látható a feliratból: prédikáljuk. A templomban pedig prédikáltak mindenféléről, csak Krisztusról, mint megfeszítettről nem.
Nem tudom, hogy igaz-e a történet, vagy sem, de elgondolkodtató mindenképp, hogy kit képviselünk és hirdetünk. Van egy kedves énekünk a Karénekesben, ami azt mondja, hogy "szabadítómról zeng énekem, kegyelme és szerelméről, a Golgotán lett nagy váltságról, drága vére erejéről..." A múlt héten ezt a dalt megtaláltam egy nagyon szuper feldolgozásban és azóta folyton csak ezt hallgatom. Remélem nektek is tetszik!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése