Elnemfelejthetetlen emlék!

Az elmúlt 32 nap könyörtelen gyorsasággal tovaszállt. Isten megadta azt a kegyelmet, hogy a Vajdaságban tölthettem a februári hónapot és ott szolgálhattam Őt. Az ottlétem a "Felejthetetlen hétvége" konferenciával kezdődött és lett belőle egy teljes hónap, amit soha nem fogok elfelejteni. Nagyon sok kedves szeretnivaló embert ismertem meg, akik a szívemhez nőttek. Visszatekintve, úgy érzem, hogy sokkal többet kaptam Istentől az ottaniakon keresztül, mint amit én tudtam nyújtani. Sokan kérdezték, hogy milyen ott az élet, milyenek az emberek. Nos, nem szeretek általánosítani, mert minden ember külön egyéniség, azonban egy-egy helynek megvannak a sajátos jellemvonásai. Tudnék abszolút pozitív képet is festeni az ottani életről, meg abszolút negatívat is, és tudom, hogy egyik sem felelne meg a valóságnak. Törekszem azonban mégis a pozitívumokat kiemelni és azokat megtartani az emlékeim között.

Ottlétem alatt volt alkalmam beszélgetni több emberrel a háború(k)ról, amik végigsöpörtek az országon 1990-től kezdve. Hát látott már szebb napokat is Vajdaság, és talán az ott élő embereknek ez a legnagyobb átka. A volt Jugoszlávia kommunista paradicsom volt Tito uralkodása alatt. Amerika és a Nyugat kegyeit élvezték, mivel példaértékű volt Amerika számára, az ahogy Titonak sikerült az oroszokat távol tartania az országtól, és mindeközben hithű kommunisták voltak. Azonban, ahogy ez az egyedi geopolitikai státusz megszűnt a 80-as évek végére, úgy vesztette el az ország a Nyugat támogatását is, főleg a feltörekvő nacionalizmus láttán. Az ország tönkretételéért azonban mégis a szerb és horvát nacionalista vezetők tehetők, akik szánt-szándékkal akarták a volt Jugoszláviát megszüntetni. Így az egykoron virágzó ország a belháborúk és partizánharcok áldozata lett. 

A sok háborúskodás, és mindaz ami ezzel jár, nagyon rányomta a bélyegét az emberek lelki világára és gondolatvilágára. Sokan a dicső múltat visszasírva, a jelen és jövő reménytelenségét látva, letargiába, mélabúba esnek, és minden reményt feladnak. Ezt nagyon fájdalmas volt megtapasztalni. A szívem szakadt meg, mikor láttam, hogy emberek mennek tönkre, mert nem tudnak és akarnak hinni és remélni. Sajnos, hogy ez nem csak a világban tapasztalható, hanem némely gyülekezetben is. 

A háborúk utáni időszakban, mint sok ilyen helyen történt, jöttek a külföldiek a segélyekkel és pénzzel. Sok ember, csak azért csatlakozott a gyülekezetekhez, mert szociálisan támogatták,-ják őket a testvérek. Ez a mentalitás, megöli a missziót, mert aki téves motivációból jön Jézushoz, az akárcsak a gazdag ifjú, szomorúan fog távozni, előbb vagy utóbb. Úgy gondolom, hogy a gyülekezet elsődleges célja, nem a karitatív és szociális munka, hanem a lélekmentés. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor abból csak rossz fog származni. 

Lehet, hogy ez egy kicsit negatív kép a Vajdaságról, az ottani gyülekezetekről, de amint mondtam, esete válogatja, tehát nem lehet egy kalap alá venni a dolgokat. Ez személyes meglátásom, és csupán azért osztottam meg, hogy bárki aki olvassa, és Isten megérinti a szívét, akkor tudjon konkrétan imádkozni az ottani emberekért.

Van azonban sok pozitívum is, amit az ottani emberek között tapasztaltam. Vannak, akikben Isten munkálkodik, és vágynak egy új élet után. Olyan jó volt látni az egyik frissen alakuló gyülekezetben, hogy az egyik testvér aki csak most karácsonykor tért meg, már sok, több éve megtért hivő embert megszégyenítő éhséggel táplálkozik és növekszik a hitben. Imádkozzatok az ottani gyülekezetekért, keresztényekért, hogy Isten adjon ébredést abban az országban, minden nemzetiség között, hogy sokan megízleljék a Jézus Krisztussal való kapcsolat gyönyörűségét.

Egy idézetet hallottam a Tóth Zoltán testvértől, és ez azóta is a fülembe cseng. "A hívők legnagyobb hibája, hogy nem állhatatosak a könyörgésben és imádkozásban!" Sokszor estem én is ebbe a csapdába, hogy elkezdtem imádkozni valakiért, valamiért, és néhány hét, hónap után abbahagytam. Isten szeretné munkálni bennünk az állhatatosságot. Ámen!

Itt van a tél, itt van újra

A hétvégével beköszöntött a tél ismét. Csütörtökön és pénteken 30 cm-es hó hullott. Ez egy kicsit betett az itteni tervekbe, mert úgy volt, hogy nekifognak a tetőcserének a héten, azonban az időjárás ebbe beleszólt. Imádkozzatok, hogy legyen meg az Úr akarata ebben is, hogy hadd haladhasson a munka minden téren. Vasárnap vendégek voltak itt délután Szegedről, a bábcsoport és a lelkipásztor is. Jó volt találkozni velük és új testvérekkel ismerkedni meg.

Az idő gyorsan telik, és ez az utolsó hetünk itt a Vajdaságban. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt az elmúlt négy hét. Nem tudom, hogy mit hoz a holnap, de jó tudni, hogy Istennek terve van életeinkkel. Kérlek imádkozzatok az itteni emberekért, hogy sokan megtérjenek még itt Bácskossuthfalván is. Köszönöm a ti imatámogatásaitokat is, és remélem, hogy hamarosan élőben is beszámolhatok az itteni élményeimről, tapasztalataimról. 

 Havas lámpaoszlopok a bácskossuthfalvi parkban.

Az imaház havas teteje innen az erkélyről fényképezve.

Szabadka, Csantavér, Kishegyes

Szeretnék egy kicsit beszámolni a tegnapi napunkról, ami elég hosszú és zsúfolt volt. Reggel korán indultunk Szabadkára, ahol egy vegyes, magyar-szerb gyülekezetben szolgáltunk a Tóth házaspárral. Nem túl nagy gyülekezet, de kedves testvérekre találtunk ott is. Én már egy fiatal srácot ismertem onnan, és így nem voltunk teljesen idegenek ott. Sőt, nagy meglepetésre, két székely atyánk fiával is találkoztunk, akik ott piacoznak a Vajdaságban. Zoli bácsi ismerte is a fiatalabbikat, hisz ő járt a falujukban. A gyülekezetnek nincs lelkipásztora jelenleg, és több diakónus vezeti. Ebéd után kimentünk a palicsi tóra, ami kb. 8 km-re van Szabadkától. Ez egy fürdővároska, azaz üdülőközpont. Szépen felújított sétányokkal és szobrokkal rendelkezik, ja és nyáron forgalmas turisztikai hely. Innen majd egyenest mentünk Csantavérre, ahol újabb szolgálat várt ránk. Zoli bácsival felosztottuk a szolgálatokat magunk között. Ő prédikált Szabadkán, én Csantavéren, és utánna Kishegyesen a felnőttek felé ő szolgált, én pedig a fiataloknak tartottam az alkalmat. Elég fárasztó volt így a nap, de áldásokkal teli. Éjfél volt, mire ágyba kerültünk. Nagyon sok testvért megismertünk, és jó volt látni az itteni gyülekezeteket és azt, hogy miként élik meg a hitüket itt a Vajdaságban.

Néhány képet csatolok még, hogy egy kis bepillantást engedjek az életembe.

Ez az idős néni fordított minket szerb nyelvre. Nagyon energikus mamika volt, habár 80 évet talán már betöltötte.

Házigazdáink, akik nagyon kedvesek voltak és ebben a hidegben is megmutatták Vajdaság szépségeit.

Tomi Kosányi barátommal, aki ugyan szabadkai, de a szíve Csantavér felé húzza :)))

A palicsi tó egy része. Elég hatalmas amúgy, ja és 95-től egy amcsi bomba is van 4-5 méter mélyen az iszapba fúródva a tó fenekén.

Ez a szobor az egyik kedvencem, talán az unalom a neve, de mindenesetre nagyon aranyos.

Ez a fa földig hajolt a tiszteletünkre, vagy talán nem is azért :P

A testvérek beszélgetnek az összejövetel végén.                                   

Sapka, kabát

Ezt még muszáj megosztanom, mert annyira jó sztori. Két bejegyzéssel korábban közzétettem egy képet Erzsike testvérnőről és az unokájáról. Nos a kis Baba, mert így szólítják (a rendes nevét nem tudom), nagyon aranyos kislány. Két és fél éves, de még nem sokat mond, viszont amikor megszólal, az tömör és velős. Vasárnap délután folyik az istentisztelet és már a végén jártunk, az ámen is elhangzott, s egyszer csak megszólal, hogy sapka, kabát. Ez nála annyit jelent, hogy ideje indulni. Annyit nevettünk rajta, olyan aranyos volt. A gyerekek nem köntörfalaznak, ami a szívükön, az a szájukon - sokat tanulhatunk tőlük. Azóta is mindig eszembe jut ez a mondás: "Sapka, kabát!"

Szolgálatban

Elég rég nem írtam az itteni dolgaimról, és hát most egy kis időm van erre, ezért gondoltam, hogy törlesztek. Hihetetlen, hogy már 11 napja itt vagyok ebben az országban! Nagyon gyorsan telnek a napok és úgy érzem már, mintha itt élnék legalább fél éve. Kezdem megismerni az embereket és érzem, hogy kezdnek ők is megismerni engem. Szombaton délelőtt egy családnál segítettünk házat rombolni és építeni is. Érdekesen építkeznek az itteni emberek, és sok dolog számunkra újdonság, mint az is, hogy sok helyen nem csinálnak alapot a háznak, hanem egyszerűen a döngölt földre húzták fel a vályogházakat. Nem is csoda, ha nem nagyon bírják az idő és az éghajlat viszontagságait. Nos, egy családnak segítünk, akik egy régi házikóban laknak és szó szerint dől rájuk a ház. Holnap is megyünk köz-munkázni délelőtt, ha az idő engedi. Szombaton is ott dolgoztunk  3-ig, majd 5-re kellett mennem Csantavérre autóval ifit tartani. Mondjuk nem túl nehéz itt közlekedni, hisz szinte minden út egyenes és a kereszteződések merőlegesek. Hála Istennek, hogy nem tévedtem el sehol, habár azelőtt csak egyszer jártam arra, és akkor sem én vezettem.

Vasárnap is elég zsúfolt volt, hisz három helyiségben voltunk összejövetelen, ja és sehol sem csak résztvevők. Érzem, hogy Isten folyton azt szeretné, hogy használjam az ajándékaimat, amit tőle kaptam, a zene terén is.

Eddig bárhol voltam, mindig valamilyen módon bekapcsolódtam a zenei életbe. Itt is kell vállalnom orgonálást, és sok sok énekvezetést. Nagyon szeretnek énekelni az itteni testvérek. Nem mindenkinek van jó hangja, de ez a kedvüket nem szegi, ami nagyon jó dolog. Olyan éneklési maratonokat szoktunk csinálni, hogy talán soha nem énekeltem ennyit egyszerre, egyfolytában. Szerdánként van ilyen közösségi alkalom, ami nyitott mindenki számára, bárki bejöhet egy meleg teára, kávéra és kiflire. Természetesen éneklünk sokat és beszélgetünk is az igéről is. Ma reggel is, majdnem három órát énekeltünk non-stop egyik éneket a másik után. A végén már alig volt hangom. Olyan jó az Urat dicsérni!

Kérlek imádkozzatok az itteni gyülekezetekért, hogy erősödjenek meg, és szaporodjanak és az Úr adjon megújulást a testvérek között, mert az ördög sokféleképpen támadja őket.

Csantavéri ifi - épp énekelünk. Komoly kis dicsőítő csapat verődött össze.

Itt épp ismerkedő játékot játszottunk.

Pacsér és Kishegyes

Hihetetlen gyorsasággal telnek a napok. Mintha már itt lennék néhány hete, úgy érzem magam. 

Amint már írtam, hogy vasárnap délelőtt a fiatalok Pacséron gyűltünk össze és ott voltunk az ottani magyar baptista gyülekezet termében. Szombaton tudtam meg, hogy 22-en jönnek Szabadkáról is az ottani magyar pünkösdista gyülekezet ifjúsága, és meglepetésemre, a kis imaház, ami tényleg kicsi, teljesen megtelt fiatalokkal. Hogy őszinte legyek nagyon izgultam, mert nem tudtam, hogy mire számítsak, de Istennek legyen hála, áldott alkalom volt. Nagyon közvetlenek az itteni fiatalok és jó volt néhányukat jobban megismerni. Írtam egyeseknek, hogy itt nincsenek nagy gyülekezetek Vajdaságban és hát összesen csupán négy kis magyar baptista gyülekezet van. Ezek közül már háromban jártam és ma este megyünk Csantavérre. Igaz, hogy Pacséron csak az épületben jártam, tehát a gyülekezetet nem ismerem, csak néhány fiatalt, de remélem, hogy sor kerül erre is. Vasárnap délután itt voltunk Moravicán, így mondják Bácskossuthfalvának itt, mivel szerbül Stara Moravica a helység neve. Nagyon érdekes, hogy falunak mondják, viszont 5 ezer ember él itt. Nagyon érdekes az itteni élet, nem hasonlíthatóak az itteni települések, falvak az erdélyiekhez. Inkább van kisvárosi jellege az itteni falvaknak, mivel piac van, több üzlet, széles és egyenes utak, szép magas fák, még kis folyó is átfolyik itt Moravicán, aminek a hivatalos neve Krivaja, de mindenki népi nyelven csak Nagy Ároknak nevezi. Hatalmas nagy házak vannak itt, sok áll üresen, vagy épp csak egy két idős személy lakja, mivel a fiatalok mind elmentek tanulni, dolgozni máshova. A tegnap este gyalog mentünk Zoli testvérékkel az egyik testvérnő házához bibliakörre és hát egy kicsit többet láthattam a faluból. Minden utca betonozott, hihetetlen sok beton van itt mindenfele, számomra a gazdag kommunizmus illata árad mindenből. Sok a megtört emberi sors, hiszen sok mindenen átmentek az itteniek az elmúlt évek során. 

Kérlek imádkozzatok az itteni hívőkért, hogy fénykedni tudjanak a környezetükben. Szomorú a múlt, de hiszem, hogy Isten reményteljes jövőt akar adni az itteni embereknek is. 

Néhány fotót is készített Zoli bácsi, és abból töltöttem fel egy kis ízelítőt.

Szombaton ennyien voltak a résztvevők a házassági konferencián. Zárójelben megjegyzem, hogy az összes gyülekezetből voltak résztvevők, tehát nem mindenki bácskossuthfalvi.

Nyúl Zoltánné Viktória, az itteni lelkipásztor felesége, épp a vasárnap délutáni összejövetel végén szól a gyülekezethez.

Háznál gyűlnek össze a testvérek, mert a régi szép imaház épülete omladozik. Sok helyt volt régen gyülekezet, de idők során a gyülekezet kihalt, és minden jelenlegi gyülekezet friss és alakulóban levő. 

Ugyancsak Újhegyes, ahol az a meglepetés várt, hogy majdnem egy pontosan olyan orgonán játszhattam, mint amilyen van nekünk Székelyudvarhelyen a gyülekezetben. Ez egy kicsit újabb típus, és jobb állapotban van, de élmény volt rajta játszani, mert eszembe juttatta az otthoni gyülekezetemet. 

Középen Erzsike van az unokájával az ölében, és neki a házánál gyűltünk össze a tegnap este házi közösségre. Egy nagyon kedves testvérnő, ma elintézte nekem a papírjaimat, bejelentett a rendőrségen, hogy az Interpol ne keressen hiába. :) Amúgy ő a mindenes itt a gyülekezet épületénél, ami egy gazdag zsidónak volt a "kastélya", kúriája valamikor. Annyit énekeltünk a tegnap, hogy mára csak dörmögő hangon tudok beszélni. Szeretnek énekelni a testvérek és ez jó dolog. Méltó Isten a dicséretre!

Bácskossuthfalva

Ígéretem szerint, a lehetőségekhez mérten szeretnék tudósítani a vajdasági tartózkodásomról. Mivel ez nem pletykablog, ezért nem úti, és élménybeszámoló lesz, csupán rövid értesítés az itteni létemről. 

Pénteken reggel indultunk Marosvásárhelyről Bácskossuthfalvára, és a GPS szerint ez az út 546 kilométer összesen. Ez Vásárhelyről kb. annyi, mint hogyha Budapestre mennénk. Nekem nem tűnt egyáltalán hosszúnak az út, és fárasztónak sem. Tudom, hogy hármunk közül ez csak rám igaz, de én nagyon élveztem az utat és mohósággal szívtam magamba a friss és új ismereteket. Arad előtt kb. 40 km-vel én átvettem a vezetést és egész Szegedig én vezettem. Meglepetésemre, onnan már nagyon hamar megérkeztünk, hisz csupán még 70 km-t kellett megtennünk. Nem gondoltam volna térkép szerint, hogy olyan közel van Bácskossuthfalva Szegedhez. Hát ez a távolság még itthoni mércével sem sok. Ja, és főleg, ha "félautópályán" teszi meg az ember, sík egyenes terepen. Ráadásul még egy órát nyertünk is, ugyanis Szerbiában magyar idő szerint ketyeg az óra. Ahogy megérkeztünk, kicuccoltunk és leültettek rögtön az asztalhoz Tóth Zoli bácsiék. Ez a "Felejthetetlen Hétvége" a házasságról szól, azaz egy házassági konferencia, ahova mindenkit szeretettel várnak. Péntek este elég vegyes kis társaság verődött össze, hiszen minden fajta kapcsolat jelen volt, kezdve idős házasoktól, özvegy, elvált, és hajadon, illetve nőtlen emberekig terjedt a jenlevők színes palettája. 

Ez az alkalom inkább csak bemutatkozás és ismerkedés volt, és főleg ma meg holnap lesz a java. A mai nap folyamán összesen négy előadás hangzott el a kommunikációról, a házasságot veszélyeztető dolgokról, a konfliktuskezelésről és még egy témáról, amin mi fiatalok és házasság előtt állók külön voltunk. Nagyon jó beszélgetésünk volt a fiatalokkal, akik többségben keresztény háttérből voltak, de voltak barátkozók is. 

Holnap délelőtt mi a fiatalok a pacséri gyülekezetben leszünk és ott lesz együtt alkalmunk. Szabadkáról is jön 22 fiatal, meg Csantavérről is átjönnek néhányan, tehát leszünk néhányan. Remélem, hogy jó alkalmunk lesz együtt és Isten is köztünk lesz. 

Nagyon kedvesek itt az emberek, nagyon közvetlenek, első perctől a szívembe zártam őket. A kaja is kitűnő, nagyon finoman főznek itt. Ma is közös ebéd és vacsora volt, holnap is az lesz. Megismertem egy kicsit Nyúl Zoltán lelkipásztor testvéremet is. Nagyon jó humora van és aranyos felesége. 

Most épp néhány fiatallal Gaither koncertet nézünk, azaz hintem a Gaither "igét" mindenfele, ahol járok. :)))

Jó a napot ilyen zenével végezni!

Nagy utazás

Többen tudják már, hogy holnap utazom a Vajdaságba. Holnap reggel indulunk Sallai Jakabbal és feleségével Bácskossuthfalvára. Most a hétvégén "Felejthetetlen hétvége" lesz, aminek a fő témája a házasság lesz. Ilyen témában fognak Jakabék szolgálni, mint meghívott előadók a hétvégén. Én még maradok egy hónapot besegíteni a missziómunkába a fiatalok között és ahol kell. Most vasárnap délelőtt a fiatalok között fogok szolgálni, előadásom témája "Miért érdemes várni a szexszel a házasságig." (Az előadásom vázlatát a vázlatok menüpontban megtekinthetitek) Kérlek imádkozzatok értem, hogy Isten áldása legyen ottlétünkön és mindenen amit teszünk, mondunk. Nem érzem magam felkészültnek erre a munkára, de hiszem, hogy az Úr az, aki alkalmassá tud tenni bármilyen feladatra. Köszönöm az imádságaitokat előre is, és majd amint időm és lehetőségeim engedik, majd fogok jelentkezni itt a blogon.

Viszlát!

A nagy mérkőzés

Érdeklődéssel figyelem, hogy környezetemben elég sok a foci "örült", vagyis az intenzív focirajongó. Nem rajongok különösebben ezért a sportért, valahogy nem tud meghatni húsz ember, amint lihegve kergetnek 90 percen át egy labdát. Azonban megtudom érteni azok rajongását is, akik sok időt és figyelmet szentelnek ennek a sportnak a tanulmányozására, illetve űzésére. Megvallom, van sport amit én is szeretek nézni, sőt tanulmányozni is, és lehet hogy valaki épp azt tartja őrültségnek, hogy 2 órán át száguldó autók méhkast utánzó zümmögését hogyan képes valaki élvezni. Nos, nem a sportokról akarok beszélni, viszont megfigyeltem néhány dolgot a sportszeretet és a lelki élet között. 

A nyáron, mikor volt a foci vb, hát én is néztem a fontosabb meccseket, és érdekelt, hogy ki fog győzni. Néha összeültünk az ifjúsággal, vagy a barátokkal, és együtt néztünk egy-egy mérkőzést. Az ilyen alkalmak mindig szórakoztatóak. Mindig két típust lehet megkülönböztetni ilyenkor. Az egyik az érdeklődő, akinek nincs sok ismerete az aktuális helyzetről a sportban, hogy ki mit csinál, ki a legjobb, stb., viszont ő is szurkol egy csapatnak. Az ilyen ember a mérkőzés közben míg más élvezni próbálja a játékot, ő  figyel és próbál minél több információt magába szívni. Bosszantó kérdéseivel bombázza társait, hogy ki kicsoda, ez mi volt és miért így ítélt a bíró, stb. Sokszor idegesítő tud lenni a tudatlansága, de értékelendő lelkesedése és érdeklődése. 

A második típus az elkötelezett rajongó, aki nem azért szurkol egy csapatnak, mert az épp nyerésre áll, hanem elejétől kezdve támogatja kedvenc csapatát és teljes erőbedobással szurkol nekik. Az ilyenek minden apró részletet tudnak a játékosok életéről, és nagyon jártasak a jelenlegi helyzetek és esélyek ismeretében. Tudják, hogy kinek hány sárga lapja van, ki az aki sérülés miatt a padon csücsül, stb. Ezek nagy reményekkel ülnek a képernyő előtt és várják a nagy összecsapást, izgalmas mérkőzést.

Lelki értelemben is hasonló a helyzet és párhuzamot lehet vonni. Egy nagy harc, küzdelem folyik a szellemi világban körülöttünk, csak sokkal nagyobb ellenfelekkel és hatalmakkal. Efézus 6,12

Vannak hívő emberek, akik odaszántak, elkötelezettek az Isten követésében és tudatában vannak annak, hogy egy szellemi harcban vesznek részt, és mi az ő feladatuk. "Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek.; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." Apcsel 26,18

Az elkötelezett szolga tisztában van hivatásával, küldetésével - az evangélium hirdetésével. 

Ugyanakkor sok az olyan keresztyén, aki kíváncsian érdeklődik, aki élvezi a jó zenét, szereti ha a gyülekezet szórakoztatja őt és kielégíti szükségeit, de akik nem látják az összetett képet (big picture). Az ilyen hívők megelégszenek azzal, amit kapnak a testvéri közösség által, még esetleg "támogatják" is a gyülekezetet, a missziót,de nem értik a lényeget, egyszóval fogyasztói keresztyének, akiknek tejre van szükségük. Sajnos elég sok az ilyen keresztyén napjainkban.

Dicsőség Istennek az elkötelezett emberekért, akik vállalják a szolgálat terhét, akik készek felvenni naponként a keresztet és megélni Krisztust a mindennapokban. Akik nem elégszenek meg azzal, hogy Isten munkájának csak a szemlélői legyenek, hanem készek részt venni benne. Adja az Úr, hogy mind ilyen harcosok tudnánk lenni, akik elkötelezetten szolgálunk Krisztus oldalán, és akik értjük, hogy mire megy ki a küzdelem. Nem egy kupa megnyeréséről van itt szó, hanem emberi életek örök sorsáról! Lélekmentés a cél, hogy minél több embert kiragadjunk a sátán markából. Istennel leszünk mi győztesek, mondja egy ének. Így legyen!

Jelzőtáblák!

Egy nagyon jó dolgot megfigyeltem a lelkipásztorunknál, éspedig azt, hogy nagyon helyesen tanít az Igéről. Tanítja a helyes biblikus igazságokat, irányvonalakat, és ugyanakkor beszél a hamis tanításokról is.

Manapság már a legtöbb embernek van hajtási engedélye. Mikor utazunk, akkor kétfajta forgalmi jelzőtáblákkal szoktunk találkozni. Az egyik fajta tábla irányt mutat, tájékoztat, megerősít, stb., a másik fajta tábla pedig figyelmeztet az esetleges veszélyekre (síkos ut, kőomlás, éles kanyar, stb.), vagy tiltással segít a szabályoknak megfelelő módon közlekedni. 

Ma, én is ülők az élet vonatán, bámulok ki az ablakon, élvezem a tájat, s egyszer csak egy dupla hármast ábrázoló tábla mellett süvítve elrobog a vonatom. Alig volt időm a tábla jelentését felfogni ! :)))) C'est la vie!

Az idő már csak ilyen, nem akar megpihenni egy percre sem!

Milyen jó, hogy kezünkben lehet a Biblia, Isten szava, a teljes Írás, mely "Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere minden jó cselekedetre felkészített." 1Tim 3,16-17

Már az első gyülekezet idejében sok tévtanítás felütötte a fejét, kezdve a gnoszticizmustól, a zsidó legalizmuson át, egészen az aszketizmusig. Ha már akkor annyi minden volt, ami szemben állt az teljes Írással, hát akkor a ma napjainkban. Felfedezhető ugyanazok a tévtanítások is mint akkor, mint pl. valaki egyik napot a másiknál különbnek tartja, vagy bizonyos ételektől való tiltás, vagy mások azt mondják, hogy az egyedülálló életmód szentebb, mint a házasság, stb. Ezek megvoltak ezelőtt kétezer évvel, és ma is virágoznak különböző nevek alatt, sőt mára a paletta még jobban kibővült. Ember legyen a talpán, aki képes eligazodni a sok hamis tanítás között. Ezért van nagy szükségünk Isten Igéjére, mely fegyver a kezünkben. Mostanában ez lett az egyik kedvenc igeversem: 

"Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre." 2Kor 10,3-5

Nagyon tetszik nekem ahogy Pál apostol tanítja a fiatal Timóteust, hogy bizonyos témákban mit tanítson a gyülekezeteknek és mit képviseljen. Nem bonyolítja el a dolgokat Pál, hanem azt mondja, hogy két dolog a legfontosabb: az egyik hogy Isten Igéje legyen a szívedben, a másik pedig, hogy imádkozzál és higgy. "Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen hit és igaz tanítás igéjével táplálkozol, amelynek követője lettél." 1Tim 4,4-6

Ezt a hetet is kezdjük Isten Igéjével és hálával a szívünkben, és akkor győzni tudunk a napi harcokban! Take time to be holy!